Az Alpha Industries hosszú és sikeres múltat tudhat magáénak az Egyesült Államok Haderõinek beszállítójaként. Már több mint ötven éven keresztül az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma bízza meg az Alphát, hogy katonai ruhanemûket szállítson a Légierõ, a Hadsereg, a Tengerészgyalogság, és a Haditengerészet számára.
Az üzem 1959-es nyitása óta folyamatosan gyártják a mindenki által ismert, M65-ös NATO katonai gyakorló kabátot, darabszám tekintetében ezzel megelõzve az összes egyéb gyártót.
A hatvanas évek közepe óta az Alpha gyártotta szinte az összes MA1 pilóta dzsekit, melyet a Légierõ, a Hadsereg és a Haditengerészet pilótái használnak.
Mondhatni, mára már több mint 40 millió ruhadarabot készítettek, hogy a katonai állományt, személyzetet a legszélsõségesebb körülmények között is szolgálják.
A megkölönböztetõ három csík
Jóval azelõtt, hogy az Alpha nevet bárki ismerhette volna, a ruhanemûket azonosító három csík komoly elismerésre tett szert a katonai feleslegeket kiárusító üzletek vásárlói körében. Ezeken a helyeken az igényes vadászok gyorsan kiszúrták maguknak a háromcsíkos darabokat. Az érdekes sztori alapja, hogy minden katonai megrendelés nyomán keletkezett valamennyi felesleg. Két megrendelés között, a termelés folyamatossága érdekében a munka nem állt le, hanem a katonai standardok szerint produkálták tovább a ruhadarabokat, melyek katonai feleslegeket kiárusító boltokba kerültek. Ahhoz, hogy ezek a darabok megkülönböztethetõek legyenek, a címkéken a ruhadarab megnevezése és a mûszaki jellemzõ leírása közé, a feliratokat elválasztólag 3 csík került, míg a hadsereghez szállítottakon csak 1 csík volt.
Tulajdonképpen a kétféle gyártmányt csak ezek a csíkok különböztették meg. Egyéb gyártók jellemzõen szerényebb minõségû anyagokat használtak a felesleg boltokba készülõ gyártáskor, és meghagyták a szimpla csíkot a címkéken. Egy idõ elteltével a felesleg boltok látogatói már felismerték, hogy a három csíkos termékek a legjobbak. Ez nem is csoda, hiszen az eredeti, azaz a pilóták és a földi személyzet által is használt darabokat kapták meg. Ha jól szemügyre vesszük az Alpha logóját, látható benne a három csíknak az A betûn keresztülfutó vonala.
Az Alpha termékeket megtaláljuk az USA szinte minden városában, de széles körben ismertek Európában és Japánban is. A változatlan lelkesedésû kereslet miatt az Alpha továbbra is gyártja a történelmi hagyományokkal büszkélkedõ amerikai dzsekijeit a B15-öt, az MA1-et, a CWU45-öt, az M65-öt, valamint a leghidegebb körülmények között hasznos N2B és N3B, kapucnis parkákat.
Ezeken az alapmodelleken túlmenõen az Alpha olyan kabátokat, nadrágokat, pólókat, ingeket és pulóvereket is készít, melyek remek utcai viseletek úgy, hogy kinézetüket tekintve kellemes military fûszerezést nyújtanak. Az Alpha legendás ruhadarbjai közül - alkalmi csatornákon keresztül - már korábban is eljutott hazánkba néhány darab, azonban a gyár csak most kezdte meg képviselni magát itthon, hogy folyamatosan biztosítsa a méltán népszerû termékek hozzáférhetõségét.
Márkagarancia!! Felhívjuk tisztelt vásárlóink figyelmét, hogy üzletünk kizárólag az Alpha Industries hivatalos magyarországi importõre által forgalmazott termékeket értékesíti, melyek garantálják a minõséget, az eredetiséget és a szezonális frissítéseket. Üzletünk a magyar irodán keresztül ún. hotline kapcsolatban áll az Alpha Industries londoni raktárával, mely az európai piac nagy részét látja el. Ennek következtében lehetõséget biztosítunk bárkinek a Alpha aktuális kollekciójából történõ rendelésre (amennyiben üzletünkben nem találja), melyet 8 napon belül tudunk teljesíteni.